Mack Bryggeri

Egy nemsemmi félbarna..

Vendégek

A rágcsálnivalók: szárított hal, ilyesmik

Jó dolog sok száz kilométerrel az északi sarkkör fölött sörözni

A sarkkörön túl...

vissza akarok menni

Még visszanéztünk...

Ø

A Voldaphoto norvegiai tudositoja ezennel megirja utolso post-jat, es bar ez nem jelenti a blog megszuneset, megis felek tole, hogy kicsit szomoru lesz. Az is lehet, hogy kicsit erdekes lesz: igy utolso delutan igazan nem tudok koncentralni.
Balazs az utolso kommentjeben irta, hogy ne uljek szamitogep ele, hanem menjek hegyre, igyak fjordvizet stb. Orommel jelenthetem, hogy immar mindezen tul vagyok, sikerult lerendeznem magamban a dolgokat, es meg utoljara magambaszivtam mindent, amit lehetett. De a tanacsat megfogadom es rovid leszek; nem irom le sokadszorra, hogy miert volt ez eletem legboldogabb idoszaka, nem probalok senkinek a kedveben jarni, sem az irasomban, sem pedig a fotokkal. 200 kepet keszitettem az elmult 3 napban, de csak azt teszem fel, ami nekem fontos. Otthon majd meg kiegeszitem a blogot - lesz mivel!

Aki tartotta velem a kapcsolatot, az nagyjabol sejtheti, hogy mi tortent velem az utolso napokban; nem birtam aludni, fenykepezogeppel es discmannal (tobbnyire nem kapcsoltam be mondjuk) megegyszer bejartam a kedvenc helyeimet. A legfontosabb ezek kozul a Rotsethornet volt - tokeletes valasztasnak bizonyult. Orakig ultem fennt a minusz 3 fokban, es folyamatosan kirazott a hideg - nem azert mert faztam.

A multkori eszaki feny utan ugy ereztem, hogy megvolt a bucsu, nyugodt szivvel mehetek haza...pedig nagyon szuksegem volt erre a hegymaszasra; az eddigi leggyonyorubb naplementet kaptam bucsuzoul.

Meg nem tettem fel a fotokat egy fontos hegymaszasrol: a hatterben levo legnagyobb hegynek vagtunk neki Balazzsal meg 3 hettel ezelott. Otthon potolom.

Szeretem az elozo kepet, de megis valami massal akarom lezarni ezt a csodalatos 4 honapot.

Es ha azt gondolnatok, hogy valami meglepetes, valami varatlan kovetkezik, akkor tevedtek.

Az eszaki feny utani este elmentem megint fotozni. Vagyok olyan makacs, hogy azt hittem; lathatok meg egy aurorat. Hiaba olvastam, hogy itt ritka, es hiaba mondtak a helyiek, hogy ok 20 ev alatt mindossze 4-et lattak, en lokott nekivagtam, pedig igazabol mar tokeletesen elegedett voltam.

Aztan csak neztem az eget, es meglattam a kezdodo eszaki fenyt. Ha az elozonel azt irtam, hogy csoda, akkor most nem tudom mit irhatnek. Erjetek be ennyivel, most jott el az a pillanat, amikor sem fotokkal, sem szavakkal nem szeretnem kifejezni, amit ereztem/erzek.

Csak azt tudom, hogy nagyon halas vagyok, amiert mindez igy tortent. Nem tudom, hogy mivel erdemeltem ki, de vegre tenyleg maradektalanul boldog vagyok, nem erdekelnek az elottem allo nehezsegek, meg semmi, csak orulok, es halas vagyok. Sokmindenkinek, de legfokepp Szuleimnek, alig varom mar (igen, most mar tenyleg otthon akarok lenni) hogy egyutt legyunk. Es Mesinek, akivel egyutt tolthettem el ezt az idoszakot. Es koszonom neki, hogy ilyen turelmes velem - nehez lehetett sokszor csak varni ram, amig valamelyik hegyrol megerkezem ejjel. Azt hiszem, kicsit kicsit furcsan eltem meg ezt az egeszet, sokat voltam egyedul...

Akkor itt most befejezem, majd a szemelyes beszelgetesekkor elmondok mindent, amit csak lehet. Sokmindenkit megemlithetnek itt a vegen meg, de nem szeretnek egy respektlistat osszeallitani, ugyis tudjatok, hogy mit gondolok.

Most elindulok Mesihez, az utolso esten vegre csak Vele szeretnek lenni.

Hare!

Aurora Borealis - sarki feny

A tortenet kepekben valo elmeselese itt kezdodik. Balra a kollegimunk lathato.
De nem ez a lenyeg... Sokadszorra muszaj kimondanom, hogy eletem legnagyobb elmenye volt, de azt hiszem, most ezt sokaig nem fogja semmi felulmulni. Nem is tudom mi lehetne ennel is tobb. Tegnap ejfel korul Mesivel kialltunk az iskola erkelyere, atolelve egymast, es percekig szotlanul neztuk ezt a csodat. Mert bar 10 evvel ezelott (amikor elkezdtem csillagaszkodni) beteve tudtam minden egi jelenseget, pontosan tudtam mi tortenik egy eszaki feny-jelenseg kapcsan, de ez most csoda volt. Hiaba neztem kepeken evekig, egeszen tegnapig azt hittem, hogy en sosem lathatok ilyet eloben. ...szoval ott alltunk Mesivel, es percekig razott a hideg, lehetetlen leirni a latvanyt is, nemhogy az erzest.
Azert megprobalom: nem valami apro fenyt kell elkepzelni. Jelen esetben az egbolt felet tokeletesen "eltakaro" zold, finoman mozgo (tancolo) jelensegrol volt szo.

Keptelen vagyok most retusalni a kepeket: itt is egy repulo mesterseges villogasa felbevagja a latvanyt. Majd kesobb photoshopot ragadok, de egyszeruen nem tudom elkepzelni, hogy clon tool-lal izelgessem ezeket a kepeket.

...Mikor percek utan vegre megszolaltunk, azt mondtuk eloszor, hogy persze jo lett volna lefenykepezni, de nem baj: ez igy volt csodalatos, ahogy igy ketten ateltuk, nem kellett objektivekkel bajlodnom stb. Tenyleg igy gondoltam, de aztan masodpercenkent egyre jobban visszatertem a valosagba, es ra kellett jonnom: mi ertelme volt eddig barmit lefotoznom eletemben, ha ezt nem fogom megorokiteni!? Itt kezdetet vette a kaland: a jeges uton kb 1 perc alatt futva megtettem masfel kilometert, ugyanis nem volt nalam a fenykepezogep. Lattam, hogy folyamatosan csokken a feny intenzitasa (es fokent a mozgas), de azert szerencsere lelkes maradtam.
Lelkiallapotomra jellemzo, hogy minusz 5 fokrol megfeledkezve semmi mast nem kaptam fel, csak az allvanyt es a fenykepezogepemet. Majd meg kesobb visszafutottam a tavkioldoert, de a salamat, kesztyumet, a fotostaskamat (benne a tobbi objektivvel, filmes gep meg minden finomsag) otthonhagytam. Tehat hiaba koltom minden penzemet evek ota fotoscuccra, hiaba kuldettem magam utan zseblampat, hogy sotetben is tudjak elesseget allitani, hiaba vettem specialis kesztyut fotozashoz.
Mindezek hianyaban azert igyekeztem a legtobbet kihozni az elmulo sarki fenybol.

Es azt kell mondanom; orulok, hogy nem volt nalam a fenykepezogep. Orulok, hogy Mesivel csak ketten voltunk, es nem kellett azzal foglalkoznom, hogyan erdemes megorokiteni.

De azert az is jo, hogy vegul lefenykepezhettem.
Hasonlo temat feszegettem egy korabbi bejegyzesemben, melyet itt talalhattok.

Most egy olyan dolgot fogok leirni, amit gondolom senki nem fog elhinni tolem: a leggyonyorubb esemenyeknel is van olyan pillanat, amikor le kell tenni a fenykepezogepet! Persze nem orokre (bar ez is megfordult tegnap hajnalban a fejemben), de sosem fogom megbanni, hogy ez az elmeny szamomra (fokent) nem pixelekben marad meg, hanem valami egeszen mas formaban.

Nektek azert egyenlore itt vannak a pixelek, remelem, hogy mindannyain lathattok majd a valosagban is!

Ez az utolso hetunk Voldaban. Direkt nem mondtam ki hangosan, de vegig abban biztam, hogy Norvegia valami igazan szep teli tajjal fog bucsuztatni minket, vagy valami hasonloval.. De erre meg gondolni sem mertem. A voldai emberek nagy resze meg sosem latott aurora-t, mivel tul delen vagyunk a jelenseghez. Koszonjuk!

sokmindent hozzafuznek a dolog technikai reszehez, de nem szeretnek ide tobb betut, ez is mar tobb mint kene. Akit erdekel, annak majd elmeselem, hogy mi-hogy volt, es hogy miert fogom kivagni a felszerelesemet, es nem nyugszom addig amig ossze nem szedek valami igazan komolyat...mondjuk veszek festeket meg ecsetet

A bejegyzest amugy sokmindenkinek, de fokent Miki unokatesomnak ajanlom. De ha mar unokateso: Adam megkert augusztusban, hogy fotozzak neki eszaki fenyt. En mondtam neki, hogy a sarkkor alatt vagyok, ugyhogy itt nem lehet...

Utolso hetvege

Szeretett iskolank meglepett minket egy kis bucsubulival, amit norveg modra a sipalya melletti fahazikoban rendeztek meg. Temerdek etel-es ital, terdig ero ho, hihetetlen taj.
Vegre sieltem Norvegiaban! Ez mar onmagaban is hirertekkel bir szerintem, de hozzateszem, hogy kb 10 eve nem csatoltam fel silecet, es ez az ido pontosan elegsegesnek bizonyult arra, hogy elfelejtsem hogyan kell megallni, igy baratkoztam ossze kozelrol az erdovel...

Ø