Aurora Borealis - sarki feny

A tortenet kepekben valo elmeselese itt kezdodik. Balra a kollegimunk lathato.
De nem ez a lenyeg... Sokadszorra muszaj kimondanom, hogy eletem legnagyobb elmenye volt, de azt hiszem, most ezt sokaig nem fogja semmi felulmulni. Nem is tudom mi lehetne ennel is tobb. Tegnap ejfel korul Mesivel kialltunk az iskola erkelyere, atolelve egymast, es percekig szotlanul neztuk ezt a csodat. Mert bar 10 evvel ezelott (amikor elkezdtem csillagaszkodni) beteve tudtam minden egi jelenseget, pontosan tudtam mi tortenik egy eszaki feny-jelenseg kapcsan, de ez most csoda volt. Hiaba neztem kepeken evekig, egeszen tegnapig azt hittem, hogy en sosem lathatok ilyet eloben. ...szoval ott alltunk Mesivel, es percekig razott a hideg, lehetetlen leirni a latvanyt is, nemhogy az erzest.
Azert megprobalom: nem valami apro fenyt kell elkepzelni. Jelen esetben az egbolt felet tokeletesen "eltakaro" zold, finoman mozgo (tancolo) jelensegrol volt szo.

Keptelen vagyok most retusalni a kepeket: itt is egy repulo mesterseges villogasa felbevagja a latvanyt. Majd kesobb photoshopot ragadok, de egyszeruen nem tudom elkepzelni, hogy clon tool-lal izelgessem ezeket a kepeket.

...Mikor percek utan vegre megszolaltunk, azt mondtuk eloszor, hogy persze jo lett volna lefenykepezni, de nem baj: ez igy volt csodalatos, ahogy igy ketten ateltuk, nem kellett objektivekkel bajlodnom stb. Tenyleg igy gondoltam, de aztan masodpercenkent egyre jobban visszatertem a valosagba, es ra kellett jonnom: mi ertelme volt eddig barmit lefotoznom eletemben, ha ezt nem fogom megorokiteni!? Itt kezdetet vette a kaland: a jeges uton kb 1 perc alatt futva megtettem masfel kilometert, ugyanis nem volt nalam a fenykepezogep. Lattam, hogy folyamatosan csokken a feny intenzitasa (es fokent a mozgas), de azert szerencsere lelkes maradtam.
Lelkiallapotomra jellemzo, hogy minusz 5 fokrol megfeledkezve semmi mast nem kaptam fel, csak az allvanyt es a fenykepezogepemet. Majd meg kesobb visszafutottam a tavkioldoert, de a salamat, kesztyumet, a fotostaskamat (benne a tobbi objektivvel, filmes gep meg minden finomsag) otthonhagytam. Tehat hiaba koltom minden penzemet evek ota fotoscuccra, hiaba kuldettem magam utan zseblampat, hogy sotetben is tudjak elesseget allitani, hiaba vettem specialis kesztyut fotozashoz.
Mindezek hianyaban azert igyekeztem a legtobbet kihozni az elmulo sarki fenybol.

Es azt kell mondanom; orulok, hogy nem volt nalam a fenykepezogep. Orulok, hogy Mesivel csak ketten voltunk, es nem kellett azzal foglalkoznom, hogyan erdemes megorokiteni.

De azert az is jo, hogy vegul lefenykepezhettem.
Hasonlo temat feszegettem egy korabbi bejegyzesemben, melyet itt talalhattok.

Most egy olyan dolgot fogok leirni, amit gondolom senki nem fog elhinni tolem: a leggyonyorubb esemenyeknel is van olyan pillanat, amikor le kell tenni a fenykepezogepet! Persze nem orokre (bar ez is megfordult tegnap hajnalban a fejemben), de sosem fogom megbanni, hogy ez az elmeny szamomra (fokent) nem pixelekben marad meg, hanem valami egeszen mas formaban.

Nektek azert egyenlore itt vannak a pixelek, remelem, hogy mindannyain lathattok majd a valosagban is!

Ez az utolso hetunk Voldaban. Direkt nem mondtam ki hangosan, de vegig abban biztam, hogy Norvegia valami igazan szep teli tajjal fog bucsuztatni minket, vagy valami hasonloval.. De erre meg gondolni sem mertem. A voldai emberek nagy resze meg sosem latott aurora-t, mivel tul delen vagyunk a jelenseghez. Koszonjuk!

sokmindent hozzafuznek a dolog technikai reszehez, de nem szeretnek ide tobb betut, ez is mar tobb mint kene. Akit erdekel, annak majd elmeselem, hogy mi-hogy volt, es hogy miert fogom kivagni a felszerelesemet, es nem nyugszom addig amig ossze nem szedek valami igazan komolyat...mondjuk veszek festeket meg ecsetet

A bejegyzest amugy sokmindenkinek, de fokent Miki unokatesomnak ajanlom. De ha mar unokateso: Adam megkert augusztusban, hogy fotozzak neki eszaki fenyt. En mondtam neki, hogy a sarkkor alatt vagyok, ugyhogy itt nem lehet...

Hegyek fekete-feherben

Hosszu ideje nem lattunk napsutest, nem is nagyon bantuk, mert helyette volt jo kis hoeses, meg igazi tel. Tegnap reggel viszont vakito fehersegre ebredtem, szegeny Mesi meg magahoz sem tert, mire en mar huztam a bakancsomat... Nem gondolkodtam, csak nekialltam. A hatamon volt egy teljes analog felszereles kiegeszitve egy digitalissal, enni-inni, kellekek a minusz 3 fok elviselese erdekeben, valamint az allvanyom. Nem szeretnek feltetelezgetni a sulyat illetoleg, de nem volt konnyu.

A hohelyzet Voldaban amugy nem tul latvanyos: csak foltokban maradt meg, de ahogy haladtam a hegy fele, utcarol-utcara lett egyre havasabb minden. Mire elertem az erdot, 20 centis hoban tapostam, a vegen pedig 50-60 centis volt.
A nehezseget az jelentette, hogy korabban egyszer mar megolvadt a hotakaro, majd visszafagyott, igy egy ket centis jegpancel keletkezett a tetejen, amit minden egyes lepesnel at kellett tornom. Pontosabban nehol voltak "hasznalhato" nyomok is, de ez sem segitett sokat. Akinek volt mar ilyen tapasztalata, az tudja milyen igy teljes menetfelszerelesben egy 700meteres emelkedes, akinek pedig nem, annak ugysem tudom tokeletesen elmagyarazni.
Segitsegul csak annyit hozza, hogy 3szor fordultam vissza, azzal a szandekkal, hogy feladom, de vegul ... meggondoltam magam...

Mindez nem csak a faradtsagtol merult fel bennem, hanem a felszerelesem hianyossaganak okan is: ugyan van egy nagyon jo kis merrell turacipom, de nem magasszaru. Es nem vettem meg 15000ft-ert a vizallo labszarvedot. Ezert mar az ut 10%-nal csorgott be a ho leve (nem tul magyaros kifejezes, de a hole nehezebben ertheto igy ekezetek nelkul). Elottem 3-an is visszafordultak, vegul ket emberrel talalkoztam akinek sikerult az ut; egyikojuk egy gyakorlott sielo-hegymaszo, a masik pedig Rut, aki a csoporttarsam. Majdnem hanyattestem, mikor megtudtam, hogy felment egeszen a hegycsucsra, azert, hogy sieljen. Igen, sieljen, felmeteres jeges hoban. Hiaba van gyakorlata, en legalabb 5-szor lattam elesni, en ilyen esesek utan nem biztos, hogy felkeltem volna. A fotokon latszik azert, hogy nem egy szelid tereprol van szo (nehogy valaki sipalyat kepzeljen el).

Atfagyott labakkal, kisse kimerulve, tartottam egy kis pihenot kb 200 meterre a csucstol. Elovettem a szendvicsemet, hatha ad egy kis erot. Letettem a taskam melle a hora, es nekialltam levenni magamrol a fenykepezogepeket, hogy nyugodtan ehessek. De ekkorra mar lassan, de hatarozottan tavolodott tolem a szendvicsem, gyonyoruen siklott a jegpancelon az alufolia. Talan 100-120 meteren keresztul tartott, mire kezdtem feldolgozni a szomoru tenyt, es akkor hirtelen utolso lenduletet vett egy kiallo (jeges) sziklan, majd vegleg eltunt egy szakadekban. Meg 3 percig nem gondoltam semmire, csak neztem a kis elveszett baratom utan, es ez sajnos elvagott bennem valamit. egy zarojeles kis :) vigyort ideteszek, nehogy valaki veresen komolyan vegye a tortenetet. De sajnos nem tudom felulbiralni az erzeseimet; osszepakoltam, es elcsigazva nekivagtam a maradek utnak. De ekkor mar csak az ehsegemen jart az eszem, es egyre inkabb ereztem, amint kezd atfagyni a labfejem. Ugyhogy erot vettem magamon, es helyesen dontottem: visszafordultam.
Nem szeretnem masok erdemeit kissebiteni ezzel, de valahogy megertettem vegre a nagy hegymaszo-sztorikat, amikor az utolso metereken adjak fel. Komolyan van egy pont, ahol tudni kell megallni, nem tudom mi tortent volna, ha nem indulok haza abban a percben. Igy is naplemente utan erkeztem meg, es sajgott minden csontom a labamban a hidegtol.

Viszont egyaltalan nem ereztem rosszul magam utana: alig varom, hogy elinduljak ujra!

Egy kis mellekszal:
Meg 2003-ban, vagy 2004-ben, Kaposvaron volt egy nagyon maradando zenei elmenyem: a Sigur Ros - ágætis byrjun albumat hallgattam telen. (nem talalom a megfelelo szavakat) Van egy leirhatatlanul csodalatos resz, ami eppen a megfelelo idoben szolalt meg: az azevi elso ho felett elvakitott a felkelo nap, es.. napokig csak erre birtam gondolni. Azota vartam tudatosan egy ilyen hatasra. Augusztusban Balazstol elkertem az eredeti cd-t, bizva benne, hogy vegre osszejon. 2 es fel honapig csak a polcomon allt a cd, (pedig lett volna alkalmam gyonyoru helyekre -akar ide is korabban- vinni magammal) de most beraktam a taskamba; tokeletes idozites volt, 3-4 evig vartam ra. Szerintetek mennyi eselye van annak, hogy egy gyerekesen elkepzelt dolog tokeletesen sikeruljon?! Nem valami megkaphato dologrol van szo, mint egy Canon eos 1d mark III :), vagy ilyesmi, hanem egy olyan elmenyrol, amitol napokig kirazott a hideg. Az en eletemben erzes meg nem ismetlodott meg ketszer, fokent nem ugy, hogy keszultem ra. Most akar megkoszonhetnem Balazsnak is ezt, de felesleges, mert csak neha illendosegbol atsiklik a bejegyzeseken, eddig meg sosem vette eszre a nekiszolo reszeket. Pontositok: Mesi egyszer japan lanyokrol irt: na akkor meg kommentelt is.

De igaza is van: minek nezze a blogot, ha egyszer a szuletesnapjan szemelyesen is Norveg foldre lep!? Meg harom nap, es meghallgatja majd ugyanitt a () albumot. pl.

Hideg van

Az ejszaka mar esett nemi ho, de inkabb csak havaseso jellemezte a reggelt.

Hiaba volt ma 6 fok az idojarasjelentes szerint... Allitolag meg min. 2 hetig csak eso lesz. Remelem

akkorat teved ebben is az idojos, mint a mai zivatarban. Lennt lathato az egyik kis koszos hogomboc nagyobban. Meg boven sar volt a ho alatt, de a kolykok mar nekialltak hoembert epiteni.

Amiota megerkeztunk, allandoan csak a havat vartuk. Mar tobb alkalommal is lathattunk belole egy kis izelitot, mint pl itt, a kis hodara (jellemzo ez a csapadekforma), vagy a hegymaszasunk, amikor ugyan Voldaban csak elvetve volt ho, a kozeli hegyeken viszont annal inkabb!

Nem is birtam magammal - eloszor csak fenykepezogep nelkul indultam setalni. egesz eletemben vittem magammal a cd-lejatszomat mindenhova, szinte nem volt olyan ora, hogy ne hallgattam volna zenet, megis (pont itt norvegiaban), szinte teljesen leszoktam rola. De ma szerencsere volt nalam discman, es lehet, hogy csak az .elvonas. miatt, de szokatlan hatassal volt ram. (ezuton ajanlanam mindenki figyelmebe az Archive, valamint a Sigur Ros albumok hallgatasat, barmikor, de legfokepp eszakon, hoesesben.)

Egyre tobbszor gondolkodom azon, hogy vannak dolgok, amiket nem kell, nem erdemes lefenykepezni. Peldaul azert, mert ugysem lehet visszaadni azt a hangulatot, amit ott helyben megel az ember. Ezt az erzest (sajnos) legtobbszor legyozi bennem az a vagy, hogy "ha csak pontatlanul is, de meg akarom mutatni az elmenyt masoknak is". Azt hiszem, hogy ezen a blogon is akad erre pelda szepszammal. Olyan is elofordul, hogy magamenak erzek egy elmenyt, ezert nem szeretnem lefotozni. Furcsa ezen gondolkodni, mert azt veszem eszre, hogy talan ezek a pillanatok maradnak meg bennem igazan elevenen. Mielott tul sok ilyen elmenyt ideznek fel, raterek a lenyegre; mar majdnem a tenger partjan voltam, mikoris egy dobbenetes latkep tarult elem. Ez is eleg vicces, megmasztam vagy 10 hegyet, gyonyoru helyeken voltam itt norvegiaban, a legintenzivebb elmeny megis egy megszokott utszakaszon, autok kozott ert. Nem is probalom reszletesen leirni, lenyegeben csak annyirol volt szo, hogy meg lattam az utolso napsugarakat, ugyanakkor erezheto volt (nem csak en alltam meg az ut kozepen ebben a pillanatban), hogy masodpercek mulva lecsap a "hovihar". Es valoban. Fogalmam sincs, mi lenne akkor, ha most ezt a fotot feltennem ide (mint emlitettem nem volt nalam gep, ugyhogy nincs ilyen fotom), de szerintem ha egy iroi venaval megaldott valaki irna le ezt a pillanatot, akkor sem lehetne visszaadni az erzest.
Arrol nem is beszelve, hogy most, amig szerkesztem ezt a post-ot, odakinnt legalabb 70km/oras szel van, alig latni a hoesesben...

Igen, valami ilyesmit kepzeltem el, amikor Norvegiaba szerettem volna jonni. Ha kicsit lenyugszik az ido, fogom az allvanyomat, es fenykepezek. Vagy nem...