Ø

A Voldaphoto norvegiai tudositoja ezennel megirja utolso post-jat, es bar ez nem jelenti a blog megszuneset, megis felek tole, hogy kicsit szomoru lesz. Az is lehet, hogy kicsit erdekes lesz: igy utolso delutan igazan nem tudok koncentralni.
Balazs az utolso kommentjeben irta, hogy ne uljek szamitogep ele, hanem menjek hegyre, igyak fjordvizet stb. Orommel jelenthetem, hogy immar mindezen tul vagyok, sikerult lerendeznem magamban a dolgokat, es meg utoljara magambaszivtam mindent, amit lehetett. De a tanacsat megfogadom es rovid leszek; nem irom le sokadszorra, hogy miert volt ez eletem legboldogabb idoszaka, nem probalok senkinek a kedveben jarni, sem az irasomban, sem pedig a fotokkal. 200 kepet keszitettem az elmult 3 napban, de csak azt teszem fel, ami nekem fontos. Otthon majd meg kiegeszitem a blogot - lesz mivel!

Aki tartotta velem a kapcsolatot, az nagyjabol sejtheti, hogy mi tortent velem az utolso napokban; nem birtam aludni, fenykepezogeppel es discmannal (tobbnyire nem kapcsoltam be mondjuk) megegyszer bejartam a kedvenc helyeimet. A legfontosabb ezek kozul a Rotsethornet volt - tokeletes valasztasnak bizonyult. Orakig ultem fennt a minusz 3 fokban, es folyamatosan kirazott a hideg - nem azert mert faztam.

A multkori eszaki feny utan ugy ereztem, hogy megvolt a bucsu, nyugodt szivvel mehetek haza...pedig nagyon szuksegem volt erre a hegymaszasra; az eddigi leggyonyorubb naplementet kaptam bucsuzoul.

Meg nem tettem fel a fotokat egy fontos hegymaszasrol: a hatterben levo legnagyobb hegynek vagtunk neki Balazzsal meg 3 hettel ezelott. Otthon potolom.

Szeretem az elozo kepet, de megis valami massal akarom lezarni ezt a csodalatos 4 honapot.

Es ha azt gondolnatok, hogy valami meglepetes, valami varatlan kovetkezik, akkor tevedtek.

Az eszaki feny utani este elmentem megint fotozni. Vagyok olyan makacs, hogy azt hittem; lathatok meg egy aurorat. Hiaba olvastam, hogy itt ritka, es hiaba mondtak a helyiek, hogy ok 20 ev alatt mindossze 4-et lattak, en lokott nekivagtam, pedig igazabol mar tokeletesen elegedett voltam.

Aztan csak neztem az eget, es meglattam a kezdodo eszaki fenyt. Ha az elozonel azt irtam, hogy csoda, akkor most nem tudom mit irhatnek. Erjetek be ennyivel, most jott el az a pillanat, amikor sem fotokkal, sem szavakkal nem szeretnem kifejezni, amit ereztem/erzek.

Csak azt tudom, hogy nagyon halas vagyok, amiert mindez igy tortent. Nem tudom, hogy mivel erdemeltem ki, de vegre tenyleg maradektalanul boldog vagyok, nem erdekelnek az elottem allo nehezsegek, meg semmi, csak orulok, es halas vagyok. Sokmindenkinek, de legfokepp Szuleimnek, alig varom mar (igen, most mar tenyleg otthon akarok lenni) hogy egyutt legyunk. Es Mesinek, akivel egyutt tolthettem el ezt az idoszakot. Es koszonom neki, hogy ilyen turelmes velem - nehez lehetett sokszor csak varni ram, amig valamelyik hegyrol megerkezem ejjel. Azt hiszem, kicsit kicsit furcsan eltem meg ezt az egeszet, sokat voltam egyedul...

Akkor itt most befejezem, majd a szemelyes beszelgetesekkor elmondok mindent, amit csak lehet. Sokmindenkit megemlithetnek itt a vegen meg, de nem szeretnek egy respektlistat osszeallitani, ugyis tudjatok, hogy mit gondolok.

Most elindulok Mesihez, az utolso esten vegre csak Vele szeretnek lenni.

Hare!