Scampi

Volt egy emlékezetes vacsorám Balázs apukájánál anno, mikoris megettem 18 scampit.
Most végre újra ehettem, ugyanis rájöttem, hogy azok a kis gusztustalan izék, amiket minden boltban külön hűtőpultban árulnak, bizony a páncéljuk alatt egészen máshogy néznek ki - csak nem scampi? Nem tudták az angol nevét, mindenesetre olyan íze volt. A norvég üzletekre jellemző, hogy mindent úgy áraznak be, ahogy akarnak, ezért fordulhatott elő, hogy ez a nyers rákocska az utca egyik oldalán 129 kr, míg innenső felén csupán 24kr.
Vettem egy zacskóval, aztán másfél órán keresztül veszekedtem velük, mert sehogy sem akarták feltárni rejtett kincseiket, de végül sikeresen kiszabadítottam őket a páncéljukból, es frissensült bagettel + majonézzel jól megettem :)
És mindez összesen 300ft-ba került volna, ha nem romlik el a bankkártyám. És a pénztáros nem kívánt egy ilyen jelentéktelen összeggel foglalkozni, úgyhogy ingyen scampiztam. yeah.
Végre találtam valami olcsó finomságot.

Napközben sétáltunk egy kellemeset a városban, mert gyönyörű idő volt. Még soha nem éreztem ilyen puha havat, mesebeli az egész...

Trondheim - egy igazi norvég város

Miután megmutattuk Balázsnak Alesundot, 7 és fél órás buszút után végre Trondheimbe érkeztünk.
Az állomáson egészen szokatlan dolgokkal találkoztunk, Balázs ezt valahogy a következőképpen fogalmazta meg: "itt akkora a jólét, hogy még a fogyatékosokkal is tudnak foglalkozni.." A képen amúgy egy teljeskörű felvilágosítást tartalmazó táblát láttok, amely Braille-írással vakoknak szól.

Oslo-i utazásom után már említettem, hogy irigylésre méltó helyzetben vanak a norvég diákok. A fenti képen a The Norwegian University of Science and Technology nevezetű iskolába tartanak a nebulók. Erről majd egy későbbi postomban bővebben írok, merthogy újra szeretnék összeállítani egy más típusú bejegyzést is erről a városról, mintahogyan azt a fővárosi látogatásom után tettem. Ugyan most nem gyűlt össze annyi építészeti témájú kép, de ahhoz mégis sok, hogy mindent egyszerre tegyek fel. A híres dóm (lentebb még lesz róla néhány éjszakai kép, de erről is fogok többet írni később)

Nagyon zenész

Nagyon művész

Nagyon metál

Aztán belevetettük magunkat az éjszakába...

Oslo-hoz hasonlóan Trondheimben is fergeteges éjszakai élet van. Bármilyen típusú kocsmát, bárt és miegyebet találhat az ember. Itt van mindjárt egy érdekesség az ínyencek számára, csakis 18 éven felülieknek: dreams bar. (Itt nem voltunk amúgy ha jól emlékszem:) ki gondolta volna, hogy a táncoslányok között több magyar is van...)

Helyzetjelentés frissítve

Most csak röviden írok, de várhatóan ma estére felkerül egy-két hosszabb beszámoló is. Hajnalban értünk haza Trondheimből. Igen kalandos utunk volt; végre megmutatta az igazi arcát Norvégia: hatalmas szél, hóviharok... Én élveztem, talán Balázs is, de azért ő szerencsétlenebbül járt; vonattal ment volna Osloba a repülőtérre, de egy leszakadt felsővezeték megnehezítette útját. Utolsó információim szerint nagyjából időben megérkezett, remélem nem késte le. Otthon ha elakad a vonat, akkor "kussolj ne elégedetlenkedj vaze" hozzáállás van, itt pedig megkérdezték, hogy ki az aki siet, jött egy mikrobusz, és csak annyit közöltek Balázzsal, hogy csatolja be magát, mert a 10órás utat 6 óra alatt fogják megtenni a havazásban. Erről én csak ennyit tudok, bízom benne, hogy B épségben hazaér, és miután kipiheni magát bővebben beszámol.
Életem legnagyobb élményeit hozta számomra ez a pár nap, úgyhogy igyekszem gyorsan feltenni a képeket.
Jelenleg Voldában is kisebb hóvihar van, de szobából nézve egészen hangulatos. Alább egy 3 perccel ezelőtti képet láthattok: ezt láom most én. Odahaza mi a helyzet?

frissitve: elállt a havazás, de még nem ért ide a kavicsszóró kocsi, úgyhogy mindenki csúszkál

És újra frissítve:

Ezt a bejegyzest eredetileg kora délután készitettem, és most látva a szürkeséget, eszembe jutott, hogy még nem is emlitettem meg egy fontos dolgot: itt Voldaban kb reggel 8kor kezd világosodni, es mondjuk 4 kor sötétedni. Trondheimben már durvább volt a helyzet: fél 9kor még sötét volt, és délután fél 4kor abba kellett hagyni a fotózást (pontosabban elővenni az állványt.) És december végén lesznek csak a legrövidebbek a nappalok.

Most amúgy hajnali két óra van (valamiért a blog-óra nem működik normálisan), és nyugodtan, gyönyörűen havazik már hosszú ideje. Éveket vártam egy ilyen télre

ilyen volt a ma reggel

Melsehornet - Balazzsal

Nagy nehezsegek aran, de hegyet masztunk. Balazs vegre megtapasztalhatta az igazi norveg telet, viharos szelben, nehol derekig ero hoban.

B

Megerkezett szulinapos Balazsunk.

Anyueknak nagy koszonet a finomsagokert(!!!), valamint kulon szeretnem megemliteni Balazs anyukajat es nagymamajat is, akik szinten kuldtek egy kis ellatmanyt.
Ocsemnek nagy oleles a pragai sorert!
(irtam sms-t is, de nem kaptad meg)
Asianak puszi a szandekert, Miki a technikai segitsegnyujtassal jarult hozza oromunkhoz.

Mesi:
Mami,papi,ocsi,hugi...koszonomkoszonom!!!!!

Mindez mit sem ert volna a Szallito nelkul, thankyou Bulage!

Hegyek fekete-feherben

Hosszu ideje nem lattunk napsutest, nem is nagyon bantuk, mert helyette volt jo kis hoeses, meg igazi tel. Tegnap reggel viszont vakito fehersegre ebredtem, szegeny Mesi meg magahoz sem tert, mire en mar huztam a bakancsomat... Nem gondolkodtam, csak nekialltam. A hatamon volt egy teljes analog felszereles kiegeszitve egy digitalissal, enni-inni, kellekek a minusz 3 fok elviselese erdekeben, valamint az allvanyom. Nem szeretnek feltetelezgetni a sulyat illetoleg, de nem volt konnyu.

A hohelyzet Voldaban amugy nem tul latvanyos: csak foltokban maradt meg, de ahogy haladtam a hegy fele, utcarol-utcara lett egyre havasabb minden. Mire elertem az erdot, 20 centis hoban tapostam, a vegen pedig 50-60 centis volt.
A nehezseget az jelentette, hogy korabban egyszer mar megolvadt a hotakaro, majd visszafagyott, igy egy ket centis jegpancel keletkezett a tetejen, amit minden egyes lepesnel at kellett tornom. Pontosabban nehol voltak "hasznalhato" nyomok is, de ez sem segitett sokat. Akinek volt mar ilyen tapasztalata, az tudja milyen igy teljes menetfelszerelesben egy 700meteres emelkedes, akinek pedig nem, annak ugysem tudom tokeletesen elmagyarazni.
Segitsegul csak annyit hozza, hogy 3szor fordultam vissza, azzal a szandekkal, hogy feladom, de vegul ... meggondoltam magam...

Mindez nem csak a faradtsagtol merult fel bennem, hanem a felszerelesem hianyossaganak okan is: ugyan van egy nagyon jo kis merrell turacipom, de nem magasszaru. Es nem vettem meg 15000ft-ert a vizallo labszarvedot. Ezert mar az ut 10%-nal csorgott be a ho leve (nem tul magyaros kifejezes, de a hole nehezebben ertheto igy ekezetek nelkul). Elottem 3-an is visszafordultak, vegul ket emberrel talalkoztam akinek sikerult az ut; egyikojuk egy gyakorlott sielo-hegymaszo, a masik pedig Rut, aki a csoporttarsam. Majdnem hanyattestem, mikor megtudtam, hogy felment egeszen a hegycsucsra, azert, hogy sieljen. Igen, sieljen, felmeteres jeges hoban. Hiaba van gyakorlata, en legalabb 5-szor lattam elesni, en ilyen esesek utan nem biztos, hogy felkeltem volna. A fotokon latszik azert, hogy nem egy szelid tereprol van szo (nehogy valaki sipalyat kepzeljen el).

Atfagyott labakkal, kisse kimerulve, tartottam egy kis pihenot kb 200 meterre a csucstol. Elovettem a szendvicsemet, hatha ad egy kis erot. Letettem a taskam melle a hora, es nekialltam levenni magamrol a fenykepezogepeket, hogy nyugodtan ehessek. De ekkorra mar lassan, de hatarozottan tavolodott tolem a szendvicsem, gyonyoruen siklott a jegpancelon az alufolia. Talan 100-120 meteren keresztul tartott, mire kezdtem feldolgozni a szomoru tenyt, es akkor hirtelen utolso lenduletet vett egy kiallo (jeges) sziklan, majd vegleg eltunt egy szakadekban. Meg 3 percig nem gondoltam semmire, csak neztem a kis elveszett baratom utan, es ez sajnos elvagott bennem valamit. egy zarojeles kis :) vigyort ideteszek, nehogy valaki veresen komolyan vegye a tortenetet. De sajnos nem tudom felulbiralni az erzeseimet; osszepakoltam, es elcsigazva nekivagtam a maradek utnak. De ekkor mar csak az ehsegemen jart az eszem, es egyre inkabb ereztem, amint kezd atfagyni a labfejem. Ugyhogy erot vettem magamon, es helyesen dontottem: visszafordultam.
Nem szeretnem masok erdemeit kissebiteni ezzel, de valahogy megertettem vegre a nagy hegymaszo-sztorikat, amikor az utolso metereken adjak fel. Komolyan van egy pont, ahol tudni kell megallni, nem tudom mi tortent volna, ha nem indulok haza abban a percben. Igy is naplemente utan erkeztem meg, es sajgott minden csontom a labamban a hidegtol.

Viszont egyaltalan nem ereztem rosszul magam utana: alig varom, hogy elinduljak ujra!

Egy kis mellekszal:
Meg 2003-ban, vagy 2004-ben, Kaposvaron volt egy nagyon maradando zenei elmenyem: a Sigur Ros - ágætis byrjun albumat hallgattam telen. (nem talalom a megfelelo szavakat) Van egy leirhatatlanul csodalatos resz, ami eppen a megfelelo idoben szolalt meg: az azevi elso ho felett elvakitott a felkelo nap, es.. napokig csak erre birtam gondolni. Azota vartam tudatosan egy ilyen hatasra. Augusztusban Balazstol elkertem az eredeti cd-t, bizva benne, hogy vegre osszejon. 2 es fel honapig csak a polcomon allt a cd, (pedig lett volna alkalmam gyonyoru helyekre -akar ide is korabban- vinni magammal) de most beraktam a taskamba; tokeletes idozites volt, 3-4 evig vartam ra. Szerintetek mennyi eselye van annak, hogy egy gyerekesen elkepzelt dolog tokeletesen sikeruljon?! Nem valami megkaphato dologrol van szo, mint egy Canon eos 1d mark III :), vagy ilyesmi, hanem egy olyan elmenyrol, amitol napokig kirazott a hideg. Az en eletemben erzes meg nem ismetlodott meg ketszer, fokent nem ugy, hogy keszultem ra. Most akar megkoszonhetnem Balazsnak is ezt, de felesleges, mert csak neha illendosegbol atsiklik a bejegyzeseken, eddig meg sosem vette eszre a nekiszolo reszeket. Pontositok: Mesi egyszer japan lanyokrol irt: na akkor meg kommentelt is.

De igaza is van: minek nezze a blogot, ha egyszer a szuletesnapjan szemelyesen is Norveg foldre lep!? Meg harom nap, es meghallgatja majd ugyanitt a () albumot. pl.